Pótbejegyzés a hidegkúti adventi bazárról

Ahogy azt legutóbb írtam, az ősz az alkotás jegyében telt, és ez az alkotás messze nem merült ki az ajándékfabrikálásban. Volt ugyanis szokás szerint adventi bazár is (a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában), ahova ismét készült néhány portéka:

Egy-marék-mogyoró Betlehem

bazár1

Gyapjúangyalok

bazár2

bazár3

Nemezelt szappanok

bazár4

Apró gyapjú Madonnák (a háttérben a mogyi-Betlehemek immár zsákocskákba csomagolva)

bazár5

(A fotók minőségéért elnézést, bepakolás előtt ezek már nagyon kutyafuttában készültek…)

Reklámok

Kifordítható zsákos adventi naptár – szabásminta

Az utóbbi hetekben többen is kerestétek nálam ezt az adventi naptárat, de ahogy ti is láthattátok, az eredeti leírás már sajnos lekerült a Kreatív Kézimunka oldaláról. Viszont jó hírem van!!! Egy fórumon megtaláltam a szabásminta linkjét, így aki nem szeretne maga bajlódni a tervezéssel, most el tudja készíteni ez alapján. Itt van!

És egy rövid leírás:
1. Megtervezzük, miből álljon a Betlehem. 24 figurára lesz szükségünk: egy csillag, egy kis Jézus, egy Mária, egy József, három napkeleti király vagy bölcs, a többi pedig pásztorok és állatok szabadon variálva (legalábbis az eredeti minta így nézett ki, de én úgy gondoltam, hogy nagyon unalmas lenne, húsz bárányt kifordítani, így lettek angyalok is, a királyok pedig kaptak egy-egy tevét).
2. Különböző méretű filczsákok készítünk, kisebb figurákhoz kb. 8×8 cm-es, nagyobbakhoz kb. 10×15 cm-es, de szabadon variálható. A varrás nagyon egyszerű: pl. egy 8×8 cm-es zsákhoz kivágunk egy 8×18 cm-es téglalapot, a két rövidebbik végén 1-1 cm-t visszahajtunk, levarrjuk (ebben tud futni majd a zsák madzagja), aztán félbehajtjuk a téglalapot, és összevarrjuk a két oldalát, ügyelve arra, hogy ne varrjuk be a madzagnak kialakított réseket. A szín kiválasztásakor azt vegyük alapul, hogy ez lesz az adott figura ruhája, tehát egy bárányhoz fehér filcet, egy pásztorhoz meg mondjuk barnát használjunk.
3. Feldíszítjük a zsákokat. A belső felére kerül a fej a zsák fenekére, vagyis a zárt végére varrva (a zsák kifordítás után fejjel lefelé fog állni), a külső felére pedig a szám. Számozáskor gondoljuk ki, hogy milyen sorrendben szeretnénk megjeleníteni a figurákat. Attól függően, hogy hogyan meséljük a történetet, lehet az első a csillag, vagy éppen József vagy Mária. A 24-es számú zsákban természetesen mindenképp a kis Jézus legyen. A díszítés módja leginkább attól függ, mennyi időnk van. Ha megtehetjük, mindent varrjunk fel kézzel vagy géppel, de ha nem, akkor használhatunk ragasztót, ebben az esetben viszont vigyázni kell a tisztaságra, és hogy a ragasztó ne nedvesítse át a filcet. Az egésze apró részleteket, mint az arc, hímezhetjük is. A fejeket tömjük ki gyapjúval vagy vatelinnel. Nem kell gömbölyűségre törekedni, épp csak annyi tömőanyagot használjunk, hogy legyen egy kis domborúsága.
4. Érdemes elkezdeni gyűjteni a WC-papírgurigákat, mert ezekre rá tudjuk majd húzni a figurákat, így szépen megállnak.
5. Jó, ha van egy adott hely, ahol a figurákat felállítjuk. Én azt találtam ki, hogy varrok egy hátteret hozzá, amit advent során szépen megtöltenek majd a figurák, de készíthető háttér kartondobozból is, festhetünk, rajzolhatunk, vagy leteríthetünk egy szép selyemkendőt is erre a célra.
6. A zsákok fellógatása is tetszés szerint történhet. Az eredeti leírásban egy magasba akasztott vesszőkoszorúról lógnak, én egy hosszú madzagra kötöttem fel őket szép sorban, de felakaszthatjuk a zsákokat egy vázányi szép gallyra, a kertben egy fenyőre, vagy érkezhetnek akár egyesével is az ablakkilincsen függve.

Hozzávalók: Színes filclapok, cérna, hímzőfonal, szalag, tömőanyag, olló, esetleg ragasztó. Hogy miből mennyire lesz szükség, azt nem tudom megmondani, ezt az alapján lehet kimatekozni, hogy milyen figurák lesznek. Viszont fontos tipp! A hobbiboltokban leggyakrabban kapható hobbifilc nem gyapjúfilc, hanem egy viszonylag könnyen elnyúzódó műanyag. Ha szeretnéd többször is használni az elkészített Betlehemet, akkor ne ilyet vegyél! Ha van lehetőséged, válassz vékonyabb filclapokat, mert a vastag filcet – különösen kézzel – varrni komoly fizikai teljesítmény…

Javaslat: A zsákok lehetőséget adnak arra, hogy elrejtsünk bennük valami egyéb meglepetést is, de én a magam részéről nem vagyok híve az adventi ajándékozásnak, mert eltereli a fókuszt magáról a várakozásról. Így pár év nem csokizós-matricázós advent után azt látom (ami gyerekkoromból is megmaradt emlékként), hogy a gyerekeknek maga a várakozás, számlálás rituáléja is végtelen örömet tud okozni, és sokkal inkább képes őket előre vinni a karácsony felé, mintha átcsap az adventi naptárazás abba, hogy “vajon ma mit kapok?”… De ha valaki feltétlenül szeretne meglepetést is, akkor számomra a legszimpatikusabb megoldás, amikor az ajándék valamilyen minőségi együtt töltött idő, sütisütés, hóemberépítés, társasozás, séta, masszázs, szóval bármi, aminek nem egy eltárgyiasult ajándék, hanem az együttlét öröme a lényege. A programokat csak le kell írnunk egy kis cetlire (kicsiknek mellé is rajzolhatjuk), összehajtogathatjuk, vagy átköthetjük kis szalaggal, és kész. Azt is megtehetjük, hogy a cetlit csak az utolsó pillanatban csempésszük bele a zsákba, így szabadon alakíthatjuk, hogy melyik nap mit tudunk megvalósítani.

Szóval csak kreatívan!:)

Ünnepek

Hogy azért ne varrjak minden elmaradást a freeblog nyakába, no meg az igazság kedvéért, le kell írnom, hogy néhány tartozásom a fényképezőgépünk (pontosabban a memóriakártyánk) kehessége miatt állt fenn, de most ezeket is rendezem. Voltak például ünnepeink, amikről nem tudtam fotót mutatni, jöjjenek most ezek…

Itt van például Marci 1. születésnapi tortája még szeptemberről. A nagy diétázás következtében már nem okozott gondot, hogy egy 1 éveseknek megfelelő, de nagyobbak számára is élvezhető tortát készítsek. (Spéci hozzávalók: rizstej, kukoricakeményítő, köles, agar-agar por, stb.)

És néhány portré az 1 éves Marciról:

Aztán jöttek az őszi ünnepek. Itt egy roppant egyszerű ajtódísz dísztökből, néhány papírdarabból, szalmaseprűvel:

És persze volt töklámpás is:

Ez pedig már a karácsonyi ajtódísz némi Waldorf-hatásra:

A gyapjúangyalkák közelebbről:

Aztán elmúlt a karácsony, és ha az ünnepekkor kellő ráhagyással vásároltuk be az alapanyagokat, akkor ilyenkor felmerül a kérdés: mi legyen a maradékkal? Nálunk dióból volt otthon túlkínálat, ezért úgy döntöttem, hogy az ünnepek során rögzült édességfüggőségemet az egyik kedvenc diós desszertemmel fogom csillapítani, amit még Csengével való várandósságom alatt ismertem meg egy fórumon. Előre is elnézést, a két szóból álló nevű sütinek csak az elejére és a végére nem emlékszem, azaz hogy macedón vagy makedón, és hogy kocka vagy szelet. A receptet mindenesetre közzéteszem, de már most szólok, hogy ne számítsatok semmi egészségesre!

Tehát a macedón vagy makedón kocka vagy szelet hozzávalói:

  • 1 dl víz (ha nagyon elkap minket a szenvedély, helyettesíthetjük pl. baracklével)
  • 35 dkg cukor
  • 50-60 dkg darált dió
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 20 dkg étcsokoládé

Elkészítése roppant egyszerű: a vizet a cukorral felforraljuk, majd összekeverjük a dióval és a vaníliás cukorral. Az így kapott masszát megfelezzük, és az egyik adaghoz 10 dkg olvasztott csokit adunk. A csokis részt szétterítjük egy fóliával kibélelt tepsiben, majd erre rákanalazzuk a sima diós részt, és ezt is elsimítjuk. A tetejét 10 dkg olvasztott csokival borítjuk. Hűtőbe rakva dermedni hagyjuk, és kész. Tálaláskor igen apró kockákra szeleteljük, no nem fukarságból, csak azért, mert nagyobb dózisban roppant émelyítő tud lenni, bonbon méretben viszont sokkolóan finom.

Már februárnál tartunk, ami nálunk Csengéről szól. Természetesen sikerült elkövetnem azt a hibát, hogy bevontam a nem kis igényekkel megáldott gyermekemet a tortakészítés tervező fázisába, és megkérdeztem, milyen ízű legyen a tortája, és legfőképp, hogyan nézzen ki… Ahogy tavaly kis híján terítékre került a komplett ökoszisztéma (egy szimpla katicás-méhecskés-virágos díszítésen felbuzdulva), úgy idén a nyakunkba szakadt az egész tündér birodalom, de végül sikerült megálljt parancsolni a folyamatnak, és kiegyezni egy darab tündérben és párszázezer virágban és pillangóban, no meg két emeletben. A megvalósításban segítségem volt egy remek tortakellék bolt, ahol kaptam mindenféle kiszúrókat és ami még jobb, természetes ételszínezéket! Aztán a neten levadásztam egy házi fondant receptet, amit gyorsan le is írok, hátha valakinek jól jön:

  • 900 g jól átszitált porcukor
  • 1 ek. zselatin
  • 1 ek. növényi zsiradék
  • 2 ek. méz
  • 6 ek. víz
  • (1 ek. = kb. 15 ml)

Elkészítése: Beáztatjuk a vízben a zselatint, közben kimérjük a mézet és a zsiradékot. (A legtöbb recept margarint ír, ami a mézzel együtt kissé elsárgítja a fondantot, ezért én inkább hófehér kókuszzsírt, valamint akácmézet használtam, így szép fehér maradt a bevonat.) Lassan elkezdjük melegíteni a zselatinos oldatot, és még mielőtt forrni kezdene, hozzáadjuk a mézet és a zsiradékot. Addig melegítjük, míg megolvadnak az összetevők, forralni nem szabad. Ha langyosra hűlt, elkezdjük hozzáadagolni a porcukrot, eleinte keverve, majd porcukros deszkán gyúrva. (Egyéb infó: Légmentesen becsomagolva, hűtőben sokáig eláll. Ilyenkor használat előtt átgyúrjuk. Hibalehetőségek: Ha nagyon ragad gyúrhatunk hozzá keményítőt. Ha törik, túl sok a cukor. Ha szakad, túl sok a zsiradék. Ha gumis, túl sok a zselatin.)

Ebből a nyújtható, formázható fondantból (illetve a tündér esetében marcipánból) szép komótosan, a céldátum előtt majdnem egy héttel elkezdtem elkészíteni a tortadíszeket. Itt figyelnek a hűtőben:

Aztán a nagy napra össze is állt a torta:

A virágok közelebbről:

A tündér közelebbről:

Márciusban még felköszöntöttük Apát, aki roppant pihentető módon egy szimpla gyümölcstortát kapott, és ezzel vége is egyelőre a családi ünnepek sorának.

A szintén márciusi nemzeti ünnepünket azonban nem hagyhatom ki, mert hát minket sem hagyott ki az egész Európát ledermesztő időjárási őrület… Miután kiástuk magunkat, és letakarítottuk az ajtóról a hóréteget, szemrevételeztük a kinti helyzetet. Ilyen volt a kert március idusán:

Frigó-tulipánok:

Hófúvás a ház mellett:

És ez a szegény rigó sem számított rá, hogy a fészek, amit az ablak alatti tujára épített, a fagyhalál elől fogja majd megvédeni:

(Itt egyébként éppen megrázta magát, de pár pillanattal előtte még a rigót is teljesen belepte a hó.)

Azóta (pontosabban úgy egy hete) kitört a koranyárias tavasz, a cserebogarak, ahogy előbújtak, úgy el is hullottak (tele van velük a falu, brrrr…), már el is virágoztak a krókuszok, és virítanak a cseresznyefák.

Ezzel most zárom is ezt a bejegyzést. A következő – terveim szerint – az eddig be nem mutatott horgolmányokról fog szólni. (Bocs, fiúk, ez sem a ti körötök lesz.:D)

Kívánságlista

Kedves Család!

Itt szeretnénk tippeket, ajánlásokat, kéréseket megosztani veletek a gyerekek megajándékozásához. (Konkrét listákat ezentúl külön küldünk nektek.)

Csenge

Játékok, könyvek, eszközök, kellékek:

FONTOS! Csenge Waldorf iskolába jár, ami nagyon másképp működik, mint az általunk megszokott iskolák, más eszközök, más módszer, stb. Mivel valószínűleg nem tudja majd használni, vagy éppen belezavar ebbe a különleges tanulási folyamatba, kérünk titeket, hogy ne vegyetek semmilyen tanulással kapcsolatos felszerelést, füzetet, könyvet, feladatlapot, stb. Ha szeretnétek tanszerek terén segíteni, azt egyrészt nagyon megköszönjük, másrészt mindig beszéljük meg, van-e aktuálisan valamire szüksége.

Ruhák:

Kérdezzetek, mire van aktuálisan szüksége! Méret: 140, lábméret: 33. (Frissítve: 2017. november)

FONTOS! Külön kérés az iskolában, hogy ne hordjanak figurásat, ezért mindenből legyen egyszínű vagy díszítőmintás, azaz csíkos, pöttyös, virágos, ilyesmi. Itthon is jobban szeretjük ezeket a darabokat.

Kedvelt színei a sötétkék, piros, fehér, fekete, és kezdi kikérni magának a szívecskéket és a rózsaszínt…

Marci

Játékok, könyvek, eszközök, kellékek:

Itt a kopácsolás-faragás-szerelés időszaka, elkezdhetünk gondolkozni a megfelelő (biztonságos, de hatékony) barkács eszközökön.

FONTOS! Marci óvodába jár, ami – függetlenül attól, hogy Waldorf – nem iskola. Szeretnénk, ha még játszana, és nem iskolás dolgokkal foglalkozna, vagy éppen “felkészülne az iskolára”, ezért kérünk titeket, hogy ne vegyetek semmilyen tanulással kapcsolatos felszerelést, füzetet, könyvet, feladatlapot, stb.

Ruhák:

Kérdezzetek, mire van aktuálisan szüksége! Méret: 116, lábméret: 30. (Frissítve: 2017. november)

FONTOS! Külön kérés az óvodában, hogy ne hordjanak figurásat, ezért mindenből legyen egyszínű vagy díszítőmintás, pl. csíkos. Itthon is jobban szeretjük ezeket a darabokat.

Hajnának

Játékok, könyvek, eszközök, kellékek:

Hasonló kéréseink vannak, mint a nagyoknál.

Ruhák:

Csengéről szinte minden alapdarab megmaradt, de az évszakváltásokkal időnként hiányok támadnak. Kérdezzetek, mire van aktuálisan szüksége! Méret: 92, lábméret: 23. (Frissítve: 2017. november)

Egyéb infók mindhármuk kapcsán

Egészségügyi, lelki, “tartóssági” és hasonló okokból előnyben részesítjük a természetes anyagokból készült játékokat (fa, pamut, gyapjú, papír, stb.).

Továbbra is szeretnénk elkerülni Csenge és Hajna esetében a hercegnőképzős cuccokat (Barbie, Disney hercegnők, Hello Kitty, Eperke, Friends és minden olyan játék, ami gyanúsan rózsaszín és csillivilli és szirupos), Marci esetében pedig a harcosok klubja kiegészítőket (műanyag katonák, szörnyek, rémisztő figurák, agresszív játékok, stb.), hogy vigyázzunk a lelkükre…

A Disney és hasonló divatmesék túltengését is szeretnénk elkerülni, mert nincsenek kifejezetten jó hatással a gyerekek fantáziájára és kreativitására. Szerencsére az utóbbi időben alábbhagyott részükről is az érdeklődés, jó lenne, ha ez így is maradna. (A játékokon, könyveken kívül a ruhadarabok se legyenek ilyen figurásak – ez kifejezett kérés az oviban, iskolában is.)

Nagyon köszönjük ezekben az együttműködéseteket!

Annyi mindenről kéne írni…

…hiszen Marci elmúlt egy éves, Csenge ovis lett, és lassan elmúlik felettünk egy újabb ősz. Én meg élvezem a számítógép nélküli létet, ami részben kényszerűségből adódik, mert ritkán tudok zavartalanul géphez ülni, részben viszont tudatos döntés, és mi tagadás, jólesik…

De azért nem maradhat el az őszi naplóírás.

Kezdem talán Marcival, aki szeptemberben egy éves lett. Mindent tud, amit egy böcsületes egyévesnek tudnia kell, szalad, minden elérhető magaslatot meghódít, bizonyos szavakat már tudatosan és helyesen használ. Az utóbbi hetekben pedig egy eddig számunkra viszonylag ismeretlen karakter kezdett el kibontakozni. Nem mondom, Csenge sem egy egyszerű eset, de Marci maga lett a megtestesült akarat. Ahogy ráébredt, hogy minden, amit tesz, hatással van a környezetére, egyre erőteljesebben kezdte kifejezni, hogy milyen irányban is képzeli el ezt a hatást. Még szavak nélkül is nagyon határozottan képes tudtunkra adni, mi a gondja, mit szeretne, és ha valami nem úgy történik, ahogy elképzelte, akkor kitör a botrány. Teljesen új látvány számunkra például az “eldobom magamat” akció, valamint újabban a toporzékolás. (Ez alapján már egészen biztos vagyok benne, hogy utóbbi egy ösztönös viselkedési forma, ami valószínűleg a Margot Sunderland könyvében leírt, stresszhelyzetre adott “támadj vagy menekülj” válaszhoz köthető. Itt pár mondat erejéig kitérnék a hisztire. Sok helyen hallhattátok tőlem azt, ha valaki egyévesek vagy annál kisebb babák esetében hisztiről beszélt, hogy ácsi, ennyi idősen nem hisztiznek a gyerekek. Ezt most sem gondolom másképp, legalábbis azzal a hisztivel kapcsolatban, amit általában hiszti alatt szoktunk érteni. Úgynevezett distressz roham azonban már ilyenkor is elfoghatja a kicsiket, amit a szülők nagyon gyakran összekevernek a nagyobbak hisztijével, és így manipulációként, zsarnokoskodásként élik meg, és ennek megfelelően próbálnak reagálni rá. Ekkora gyerekek azonban még képtelenek ilyen bonyolult agyi tevékenységre, szóval amikor azt gondoljuk, hogy hisztiznek, akkor konyhanyelven kiborulnak, elborítja az agyukat mindenféle stresszhormon, és nem tudnak magukkal mit kezdeni, ahogy nem tudnak maguktól megnyugodni sem. Szóval, ha ezt látjuk, akkor ne a hisztiről megszokott elképzeléseink szerint cselekedjünk, hanem minél előbb próbáljuk kihozni a picit ebből az állapotból, nyugtassuk meg, és távolítsuk el attól a dologtól, ami kiváltotta a kiakadást! No de ennyit a gyermeklélektanról.) Visszatérve Marcira, aki mit tagadjuk, rém raplis tud lenni mostanában, tisztára kalandos, hogy milyen legényke fog kinőni belőle. Azt eddig is tudtuk, hogy más, mint Csenge, miért is lenne ugyanolyan, de érdeklődve várom, hogy milyen kihívásokkal fogjuk szembe találni magunkat. Az én elvarázsolt nagylányom után azt gondoltam, hogy nem nagyon érhet meglepetés, de azért a küzdelmek ellenére mégis olyan kiváltságos szülőknek mondhatjuk magunkat, akiknek pl. soha nem kellett még őrjöngő gyerekkel és vörös fejjel kimenekülniük egy boltból. Eddig. Lehet, hogy Marcival majd ebbe is belekóstolhatunk?… De mielőtt úgy tűnne, hogy panaszkodom, muszáj eloszlatnom az aggodalmakat, egyelőre bírjuk a strapát, időnként muris is a dolog, és érdeklődve követem figyelemmel, hogy miként formálódik babából kisgyerekké ez a mi Mártonunk.

Apropó, Márton! Tegnap volt Márton napja. Boldog névnapot, Marci! Tavaly – már nem is tudom, miért – csak Csenge és Apa mentek el Szentendrére, a Skanzenbe, de idén már mind a négyen felkerekedtünk, és egy igazán jó kis családi napot töltöttünk ott. Azt hiszem, ebből hagyományt fogunk csinálni.

És még egy gondolat Marcihoz. Talán már említettem, hogy a kezdeti nagyon durva tünetek ellenére nyárra teljesen megszűnt az ekcémája. Sajnos kb. két hete ismét előjött, szerencsére csak a pofija pöttyös egy picit. Többen is figyelmeztettek arra, hogy az ekcéma ilyen szezonális nyűg, de reméltem, hogy végleg elfelejthetjük. No sebaj, túléljük. Kenegetem – többek között azzal a házi készítésű krémmel, amit Emesétől kaptunk, meg óvatoskodom a tejjel, de ezúttal már nem fogom magam diétával kínozni, mert a jelek szerint a mi esetünkben nincs túl sok hatása…

És akkor jöjjön Csenge. Aki ovis. Huhh, nagylevegő… Elég vegyesek az érzéseim, ahogy neki is. Egyrészt büszke vagyok arra, hogy könnyek nélkül ment a beszoktatás. Azt hiszem, beért az a sokminden, amit eddig csináltunk, ahogy Csengét neveltük, ahogy elhalasztottuk az ovikezdést, ahogy megérkeztünk ide. És Csenge megszerette az ovit, örömmel tanulta az új szabályokat, élvezte, hogy gyerekek között van, aztán, hogy délután ismét visszatérhet hozzánk. Aztán történt egy csúnya eset. Három-négy nagyfiú összeállt, és megverte. Egy anyának mindig rossz ilyet hallani, de fel voltam rá készülve, gyerekközösségben szinte elkerülhetetlen a verekedés. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy több nagyfiú (a vegyes csoport 6 évesei) fog majd nekiesni egy picilánynak, ütik, fojtogatják, ráadásként azt mondják neki, hogy nem mehet oda az óvónénihez. Ahogy arra sem számítottam, hogy mindezt Csengétől fogom megtudni, és nem az óvónőtől, aki úgy adta át nekünk a gyereket (mint mindig), hogy “nem volt semmi, jól elvannak”. Egy olyan eset után, amitől Csenge annyira megijedt, hogy nem mert oviba menni, és azóta is fél ezektől a fiúktól. Mivel nem az óvónőtől tudtam meg a dolgot, először azt hittem, nem is tudott róla, aztán kiderült, hogy tudott róla. Akkor? Másnap reggel beszéltem az óvónővel. Sajnos éppen a másik volt bent, így ő nem tudott az esetről. De miután éppen aznap reggel egy másik anyuka is panaszkodott neki, azzal vitte be a gyerekeket, hogy akkor most leül a csoporttal, és megbeszélik a dolgokat. Este kérdeztem Csengét, hogy mire jutottak, de állítása szerint, ez a beszélgetés végül nem történt meg… Részemről itt omlott össze végleg a bizalom.

Aztán jöttek egymás után az olyan apróságok, amikből sok kicsi sokra megy. Hogy mennyire nincs lehetőség a kreativitás kibontakoztatására, pl. mikor az öltözőszekrények fölött 30 tök egyforma festett almafa fogadott egyik reggel. Helyesebben csak 29, mert Csenge másképp gondolta a fa lombját megfesteni, mint ahogy “kellett volna”. Aztán, hogy kb. már a második hétre megkapta (egy másik kislánnyal együtt) azt a bélyeget, hogy lassú. Azért, mert soha nem neveltük úgy, hogy parancsszóra ugorjon, és mert nem az a típus, aki mint egy gombnyomásra megcsinál mindent, amiről nem tudja, mi az értelme, és mert teszem azt számára nem addig tart a kézmosás, ameddig lejár az óvónő által erre szánt idő, hanem addig, amíg tisztának nem érzi a kezét. Először nem is értettem, mit értenek lassú alatt, aztán mikor megkérdeztük, azt mondták, hogy “hát olyan elvarázsolt”. Ja hát ha ez baj… És persze ha már így van, akkor nevezzük inkább lassúnak, mert az elvarázsoltság az a mi pedagógiai kultúránkban egy értelmezhetetlen, megfoghatatlan kategória. És mondjuk ezt a szülőnek is, a gyereknek is, a többi gyereknek is.

Történt mindez még szeptemberben… Szóval viszonylag hamar elkezdett bennem munkálni, hogy nem szeretném, hogy a lányom itt töltse a kisgyermekkora zömét.

Aztán jött az október, amikor Csenge egész hónapban hiányzott, mert valahogy mindig addigra lázasodott be megint, amikor újra ment volna oviba… Hm…

A hónap végére én már biztos voltam benne, hogy váltani kell, az óvodáról keringő rémhírek pedig csak megerősítették ezt bennem. A beszoktatáskor és a reggeli/délutáni jövés-menéskor magam is azt éreztem, hogy itt valami nem kerek… a pedagógusok kiégett arca, a szeretet nélküli légkör, a félfüllel elcsípett kíméletlen szavak… Azon gondolkoztam, hogy mi folyhat itt, ha a szülők éppen nem látják? A többi szülőtől aztán megkaptam a választ: sok itteni óvónőtől bizony nem idegen a megszégyenítés, a gyerek megrázása, egy-két pofon. (Ha valakinél nem verné ki automatikusan a biztosítékot a dolog, íme a közoktatási törvény: “10 § (2) A gyermek, illetve a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak.”)

Sikerült Apával is megvitatni a dolgot, így felkerestük a helyi Waldorf óvodát. Ezekben a napokban zajlik az ismerkedés. Már ez is egészen másképp történik… De erről még biztosan fogok külön is írni.

És hogy ne csak lehangolót írjak (illetve a Waldorf ovi már nem az, az nagyon jó!!!), jöjjön néhány Csenge-gyöngyszem azok közül, amiket nem felejtettem el felírni:

Nyáron az idős, pocakos szembe-szomszéd bácsi topless rendezte a kertet. Csenge elkezdett kuncogni, hogy pucér a bácsi, majd megjegyezte, hogy biztosan azért, mert akkora a pocakja, hogy nem fér rá a pólója.

Már régebben történt, hogy Hugi (az egyik nagynéni) járt Londonban, és utána átjött hozzánk a vásárfiával, meg elmesélni, hol járt. Így már Csenge is tudta, hogy Hugi “Londomban” volt. Aztán mikor mi említettük a beszélgetés közben Londont, Csenge kikelt magából, hogy “az nem a te Londod, hanem a Hugi Londja!”

Egy kis mese: “A panda nem bánt, hanem aranyos. Ha odamegyünk a ketrecéhez, adok neki enni, és a karomba veszem a kisbabáját, és így elringatom (mutatja). De nekem nincs tejem, nem tudom azzal elaltatni, hanem az énekemmel altatom el.”

A WC-ről kikiabálva: “Nem jött pisi, mert nem nyitotta ki a kaki az ajtót neki.”

Egyik alkalommal, mikor nálunk aludt Ági nagyi, Csenge elkezdte a szokásos költözködős mókát, mert ilyenkor képtelen eldönteni, hogy hol is aludjon, velünk vagy a Nagyival. Egyszer csak közli, mikor épp kikötött nálunk: “Nem hagyhatom a nagyit egyedül aludni, mert mi kettőformák vagyunk.”

Megyünk a temető mellett. Csenge megjegyzi: “Ott van a temető.” Majd megnyugtatóan hozzáfűzi: “Azt hiszem, már mindenki meghalt benne.”

Nézünk ki Csengével az ablakon, és megdöbbenve látom, hogy az eresz környékén hemzsegnek a szúnyogok (ősszel). Fel is teszem a kérdést: “Mit keresnek itt a szúnyogok október közepén?!” Csenge válaszol: “Szerintem vért. Embervért. De nálunk van.”

Még sok minden történt ősszel, pl. készült néhány horgolmány, őszi dekoráció, stb., nagyjából túl vagyunk az őszi kerti munkákon (bár a lombhullás még várat magára), megkezdődött a madáretető szezon – szokatlanul nagy madárforgalommal, de minderről majd később írok, remélem képekkel együtt. Most ennyi fért bele.

Hordozásünnep 2012 – csakazértis

Ugyan a múltkori alkalmat elmosta az eső, és az új dátum is komoly szervezési problémákat jelentett, de nem adtuk fel!

2012. június 24-én Hordozásünnep a Gellért-hegyen!!!

Szeretettel várunk mindenkit, gyerekkel, gyerek nélkül, babakocsival, hordozóval, kérdésekkel vagy kérdések nélkül…

Részletek a honlapon:
http://olbebaba.hu/aktualis/hordozasunnep-2012/

Terjeszthető esemény a Facebookon:
http://www.facebook.com/events/486840214665569/