Változás

Ugyan a minap arról írtam, hogy bezár a blog, és ajánlottam helyette a Facebook-oldalt, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog segíteni a közösségi médiától való eltávolodásomban, így most jöhet az újratervezés, ehh.

Annyiban megállja a helyét a múltkori búcsúzkodásom, hogy nincs sok időm, és nem is lesz több, de ha mégis megosztanék valamit, akkor az itt fog történni. Tudom, irtó elavult megoldás… 🙂

Abban is biztosak lehettek, hogy bár nyilvánvalóan ez a négy purdé a világ legcukibb kölke, de azt a fontos fogadalmamat nem szegem meg, hogy róluk sem fogok a jövőben áradozni, sorry.

És még két változás várható:

  1. Több régi szöveget át kell írnom, átolvastam, átgondoltam, gáz, nem így szeretném itthagyni. (Mert  előbb-utóbb óhatatlanul ki fogjuk nőni családilag a baba témát, és itt fogom hagyni, és akkor már legyen olyan…)
  2. Régi, szeretett egyesületem, az Ölbebaba honlapja ugyan még él, vagy legalábbis előbányászható az internet nehezen felejtő bugyraiból, de nem tudjuk, meddig lesz ez így, ezért a volt tagokkal egyeztetve arra jutottam, hogy helyet biztosítok itt a blogon a fontosabb cikkek archiválásához. Szóval egyszer csak itt lesznek.

Azt hiszem, ennyi.

Megérkezett Móci

Miután februárban a frászt hozta ránk egy korai megindulással, végül néhány napi kórházi tartózkodással sikerült maradásra bírni, hogy 2018. március 15-én megérkezzen Móci!!! ❤

(Nehéz születése történetét is meg fogom írni, csak most még szokni kell ezt a temérdek gyerkőcöt.)

3 éve

Három éve egy fekete taréjos anarchista feljegyezte a hetven szülészetnek írt VBA2C-kérelmem margójára, hogy “Komolyan gondoltuk”.

És azóta is azon van, hogy a maga bájos módján rendet bontson a világban.

Boldog születésnapot, Hajna! ❤

Három éve hálával gondolunk rátok:
Mélykúti Andi
Dr. Gutmann Orsolya
Majnár Zsuzsi
Szent Imre kórház
Dr. Dékány Ágnes
M

Tündérkunyhó kiadó!

Természet ihlette, részben kő, részben favázas, háromszintes, erkélyes, összevissza-komfortos, egy konyha, egy nappali-étkező és egy fürdős hálószoba beosztású, újépítésű ingatlan kiadó nem dohányzó tündér részére.

tk01

(A kunyhóról kívülről készült fotók nagyításához kattints a képekre!)

tk02 tk03 tk04 tk05 tk06

tk07

A bejáratnál gomba tábla üdvözöl minket,

tk08

tündér és manó vendégeink pedig a másik oldalon tudnak csengetni.

tk09

A földszinten a kőfalú, fehérre meszelt konyhába lépünk,

tk10

ahol találhatunk termések, virágok és egyéb apróságok tárolásra alkalmas polcokat,

tk11

egy tégladarabkából készült tűzhelyet kagyló mosogatóval,

tk12

és egy munkaasztalt, ami alatt akár a dió tálak is elférnek.

tk13

Az erős létrán az étkező-nappaliba jutunk.

tk14

Itt az étkezőgarnitúra és puha, nemez szőnyeg szolgálják kényelmünket,

tk15

amit tovább fokoz a felfüggesztett lámpás,

tk16

képek a falon,

tk17

és néhány polc,

tk18

ahol akár a tündérkönyvtár nélkülözhetetlen, “Bogyók” és “Virágok” köteteit is tárolhatjuk.

tk19 tk20

A második emeleten található a fürdős hálószoba

tk21

kényelmes ággyal, meleg, gyapjú ágyneművel,

tk22

és függönnyel diszkréten leválasztott, kagyló káddal.

tk23

A hálószobából újabb létra vezet az erkélyre,

tk24

ahol átadhatjuk magunkat a tündérek kedvenc, esti elfoglaltságának, a csillagnézésnek.

tk25

Kedves Tündér, ha felkeltette az érdeklődésedet az ingatlan, költözz be még ma!

A kockás ingek gallérjára

Nem leszek népszerű… Az a helyzet, hogy rendkívül ambivalens érzéseim vannak a mostani, nagy, oktatáspolitikai felháborodással kapcsolatban.

Egyfelől megértem, sőt egyetértek: a központosítással rég nem látott mélypontra süllyedt az oktatás. Az új felállással a csíráját is elfojtották annak, hogy azok, akikben megvan erre a hajlandóság, kreatívan tudjanak tanítani, hogy újra és újra kikeverjék a szuperszappanbuborékot, vagy szódáspatronból rakétát építsenek az iskola udvarán, vagy lefeküdjenek a földre füvet simogatni… És igen, ma a politikusok annyira siralmasan alattvalónevelő irányba próbálják terelni az oktatást, hogy az már abszurd.

DE! És itt jön a népszerűtlen rész. Durván 50-100 éve léteznek reformpedagógiai törekvések, amik valami mást szeretnének az iskolában látni, mint a történelmileg-államilag-politikailag meghatározott/megszokott vonal. Több évtizede indultak el a PISA-vizsgálatok, ismerjük az eredményeinket – nem jók. A pedagógusok egy része kezdetektől fogva erőn felül próbál minőséget adni a diákjainak, míg a többség képtelen anyagi, túlterheltségi vagy egyéb okokból a kötelező minimumnál többet-jobbat kisajtolni magából, és döbbenetesen sokan vannak, akiknek “tökmindegy”. A szülők elhümmögnek, hogy ejejj, sok a házi, vacak a tankönyv, hülyeséget beszél a Marika néni, de ennyi. Évtizedek óta elvagyunk a hazai oktatás lábvizében, mert “annyira azért nem rossz”, hogy úgy komolyabban felhorkanjunk miatta. Csak a gyerekeinknek…

Most, amikor a pedagógusok napi szinten érzik a nyomást, amikor már azok is a bőrükön tapasztalják meg, hogy maga a tanítás csorbul, akiknek eddig “tökmindegy” volt, és amikor kényszerűségből a szülők zsebébe és naptárjába nyúl bele az iskola, mert nincs kréta, és kell valaki, aki hétvégén ingyen kifesti a termet, akkor hoppá, mindenki felébred, és végre valahára megszületik a nagy összefogás. Az oktatás érdekében.

Az oktatás érdekében? Csak halkan merem megkérdezni, hogy miért nem volt elég a felébredéshez a gyerekek karikás szeme, tövig rágott körme vagy botrányos szövegértési eredménye? Az miért nem zavart senkit, hogy 8-12 évig szuszakolunk olyan tudást a fejekbe, aminek kb. a 75%-át elfelejtik, a maradék 25%-át pedig vagy sikerül hasznosítani, vagy nem, de ha nem volt olyan karizmatikus tanáruk, aki arra is megtanította volna, hogyan, akkor inkább “vagy nem”? Mi több, még büszkének is kéne lenni a felhalmozott lexikális tudásra, és a sok hülye nyugat-európai bezzeg fele annyi könyvet sem olvas el, és negyed annyi képletet sem magol be, és vegyétek észre, hogy mi csináljuk jól, azok odaát mind tanulatlan trógerek, akik valószínűleg csak a napsütéses órák száma vagy a konfliktusmentesebb történelmi gyökerek vagy ki tudja milyen rejtélyes okok miatt érzik magukat jobban a bőrükben, és sikeresebbek a maguk silány, felszínes életében. És akkor egyszer csak elfogy a kréta. És kréta nélkül nincs oktatás. Amíg volt, addig “tökmindegy” volt, hogy mennyire remegett a diák kezében, amíg kicsikorogta magából azt a fránya képletet, hogy aztán megkapja, hogy üljön le, egyes, de lehetőleg úgy, hogy a diák érezze, hogy az az egyes nem csak a képletnek szól, hanem az ő egész kis mihaszna életének, hiszen nyilvánvaló, azzá fog válni, ha ez a képlet nem vésődik be! Szóval akkor most kicsoda, micsoda a cél?

Ha majd lesz megint kréta, akkor honnan és hogyan folytatjuk tovább? Ha majd ismét ugyanúgy (vagy netán még inkább) megtehetjük, hogy megújuljon a pedagógia, akkor majd szeretnénk-e és képesek leszünk-e megújítani? Szembenézünk-e azzal, hogy a kicsit sárga, kicsit savanyú, akkor is csak citrom volt, ha még oly nagyon fényeztük is? Ha meglesz rá a lehetőségünk, akkor képesek leszünk-e kiönteni azt a kellemes, langymeleg lábvizet? Vagy majd megint el fogjuk felejteni a nagy szavakat, hogy a gyermekeink és a jövő?

Lehet, hogy kegyetlen kérdések, mondtam, hogy nem leszek népszerű. De nagyon szeretném azt látni, hogy a nagy tanár-szülő összefogás nem áll meg ott, hogy mit kapunk kívülről, fentről ahhoz, hogy az iskolában – a szó legnemesebb értelmében – tanítás folyjon, hanem mindenki leás egészen az alapokig, és magától is megkérdezi: én vajon tanítok, vagy csak végigszaladok a tanmeneten, adok, építek, vagy csak túlélek, és a diákjaim is csak túlélnek? A szülő is, a tanár is minta. Ha a politika alattvalókká minősíti le őket, alattvalókká fognak nevelődni a gyerekek is. De ha az iskola csak vegetál, akkor a diákjai is csak a túlélésre fognak hajtani. Innen nézve nincs nagy különbség a kettő között… Szóval ha már ekkora a lendület, akkor legyen valódi értelme. Így legyen! Bár így lenne…

Játszószőnyeg vagy mi…

Már egy ideje álmodoztam arról, hogy készítek egy nemez játszószőnyeget, de nehezen szántam rá magam, aztán amikor a gyerekek megláttak egyet Kriszta barátnőméknél, egyértelműen eldőlt a kérdés… Az övékét profi nemezelte, én meg még messze nem tudok elég trükköt ezen a téren, szóval a mienk egy nedves nemez – tűnemez vegyes felvágott lett.

Először elkészültek a régi manócskák mellé az új lakók: egy béka…

P1080809

… és egy csiga.

P1080817

Aztán összeállítottam magát a játszószőnyeget gombákkal…

P1080829

…tóval és nádassal…

P1080830

…tönkházikóval.

P1080828

Hát ezt a játszószőnyeget képzeltem el a…

P1080823

…a legkisebbnek… 😀

P1080831

A nagy lámpaprojekt

Az úgy volt, hogy még nászajándékba kaptunk egy nagyon szép lámpát, én legalábbis nagyon szerettem. A szeretésnek megfelelően az évek során igencsak viharvert állapotba került, a váz elkezdett rozsdásodni, a huzat (vagy mi a helyes kifejezés) itt-ott elszakadt, a zsinórozás letekeredett. Rendkívül szomorú látvány volt…

lampa01

Így aztán valamikor szeptemberben úgy döntöttem, felújítom. Mondjuk nemezzel…

Első lépésként lecsupaszítottam a vázat, és kiszereltem a lámpa foglalatát.

lampa02

Az összkép még siralmasabb, de sebaj, ekkor már tudtam, hogy ennél csak szebb lesz. Jöhetett a váz csiszolása és újrafestése. Aztán elkezdődött a munka lelkes segítőmmel.

A pihe-puha gyapjúrétegek kirakása…

lampa03

…spricnizés…

lampa04

…némi masszírozás, gyúrás…

lampa05

…aztán díszítés a félig kész alapra tűnemezeléssel…

lampa06

(igen, ez már egy másik szín)

…aztán még több gyúrás…

lampa07

…száradás után szabás-varrás…

lampa08

…és kész!

lampa09
lampa10
lampa11

Egy gyors minőségellenőrzés után mehetett is volna bevetésre, de kiderült, hogy a foglalat zárlatos, így egyelőre az éjszakai, akciós képre várnotok kell. De azért így se rossz…lampa12