Másállapotot a szülészetben! – Rózsák forradalma

2016. november 27. advent első vasárnapja.
Kezdetét veszi a Várakozás ünnepe a Születés ünnepére…

2016. november 27. a Rózsák újabb megmozdulásának napja.
Hogy a szülés, születés mindenkinek Ünnep lehessen…

masallapotot

A részleteket és friss infókat megtalálod a “Másállapotot a szülészetben! – Rózsák forradalma” Facebook eseményénél.

Onnan származik a következő rövid leírás is:

“Az elmúlt fél évben több száz olyan üzenet és történet érkezett tőletek, amely arról tanúskodik, hogy a szülészeti erőszak valamilyen formában igenis jelen van a szülőszobákban. Szülészeti erőszak minden olyan beavatkozás és bánásmód, amit a nő engedélye nélkül, akarata vagy tudta ellenére végeznek rajta vagy újszülöttjén a szülészeti ellátás bármely szakaszában, a várandósgondozástól a gyermekágyig. Az emberi méltóság, a betegjogok, az önrendelkezési, kapcsolattartási jog megsértése hatalmi pozícióból.

A Másállapotot a szülészetben! mozgalom, csatlakozva a Roses Revolution, azaz Rózsák Forradalma nemzetközi kezdeményezéshez, szeretné felhívni a figyelmet erre a tarthatatlan állapotra.

Álljunk ki együtt november 27-én a szülészeti erőszak megszüntetéséért! Hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a tiszteletlen, méltánytalan szülészeti ellátás senkinek sem jó, hosszútávon károsítja a nők és családjaik testi-lelki egészségét! Gyűljünk össze, és erősítsük egymást a jelenlétünkkel!

A kampány keretében november 27 előtt ellátogatunk valamennyi budapesti, Pest megyei szülészetre, hogy üzeneteink, történeteink átadásával nyomatékosítsuk a változás szükségességét. Tartsatok velünk, üzenjetek a kórháznak, hozzatok egy rózsát a veletek történt méltánytalanság helyszínére! Minél több visszajelzés érkezik tőletek, annál erősebben tudunk együtt üzenni a társadalomnak, a döntéshozóknak és a szülészeti ellátásban dolgozóknak!

Gyere el, ha a szülésed során:
*valaha szülészeti erőszakot,
*megfélemlítést,
*verbális erőszakot éltél át,
*vagy épp engedélyed nélkül végeztek rajtad beavatkozásokat,
*és akkor is, ha együttérzel azokkal, akik mindezt átélték.

Kampányunk csatlakozik a 16 akciónaphoz, melyet 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendeznek meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.”

Reklámok

Költözik az iskolánk!

A nagy munkában el is felejtettem, hogy itt is írjak róla:

KÖLTÖZIK AZ ISKOLÁNK!

A Közép-budai Waldorf Iskola bérleti szerződését júniussal felmondta az IBS, így sürgetővé vált az egyébként már tervezgetett költözés. A frissen alakult iskolának nem kis teher belevágni az újabb építési munkálatokba, de a jövőre már négy osztálynyi gyereknek valahol el kell kezdeni a tanévet, ezért minden támogatásra szükségünk lesz.

Kölcsönöket veszünk fel, jótékonysági árverést szervezünk, adományokat gyűjtünk, téglajegyeket árulunk, stb-stb.

Köszönöm, ha adománnyal vagy a segítségkérésünk továbbításával támogatsz minket!

A Rózsák forradalmának kiáltványa

Ha nem voltál ott, és még nem olvastad…

Remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy nem haragszanak meg rám a szervezők, hogy egy az egyben idézem. Vidd tovább te is!

Tehát:

A Rózsák forradalmának kiáltványa

Budapest, 2016. március 20.
‪#‎masallapotot2016‬

A Másállapotot a szülészetben! megmozdulás célja, hogy felhívjuk a figyelmet: a szülés, születés minősége a rövid és hosszú távú egészség megőrzésében, az élet minőségében alapvető szerepet játszik. A magyarországi szülészeti ellátórendszer jelenlegi formájában igen keveseknek jó, nem szolgálja sem a családok, sem a szülés körüli szakemberek, sem a közegészségügy érdekeit, sokszor kifejezetten káros, elsősorban a nőkre és gyermekeikre.

Mindezek miatt, a jelenért és a jövőért érzett felelősségtől vezérelve követeljük, hogy

  • az ellátás középpontjába kerüljön vissza az anya és gyermekének testi, lelki és szociális egészsége;
  • a szülészeti ellátásban is biztosítva legyenek a szülő nő és gyermekének alapvető emberi jogai és a betegjogok;
  • az ellátás ne szokásjogon alapuljon, hanem kövesse a tudományos bizonyítékokon alapuló legjobb gyakorlatokat, nemzetközi ajánlásokat;
  • továbbá, hogy a várandósgondozás és a szülészeti ellátás során a nők és a család méltóságának, döntéseinek tiszteletben tartása alanyi jogon mindenkinek járjon: minden földrajzi régióban, kórházban és otthonszülésnél, fogadott orvosnál és ügyeleten, kortól, iskolázottságtól, anyagi helyzettől és társadalmi státusztól függetlenül.

Legsürgetőbb problémák:

Szükséges a hazai szülészeti ellátásban alkalmazott szakmai irányelvek és protokollok felülvizsgálata, hogy azok a tudományos alapokon álló jó gyakorlatokkal, nemzetközi irányelvekkel összhangba kerüljenek. Biztosítsák a szülészeti ellátás egységes színvonalát. — Ne szenvedjen egy anya és gyermek sem feleslegesen, csak mert “úgy szoktuk”.

A kórházi és szakmai protokollok, szülészeti statisztikák legyenek nyilvánosak, mindenki számára könnyen (online is) hozzáférhetők. — Tények, ne pletykák alapján hozhassanak döntést a párok.

A szülő nőt és gyermekét érintő kérdésekben a döntés a felelős szülőké. Az orvosi szakértelem ne kizárólagos döntési jogkört jelentsen, hanem korszerű és elkötelezett szakmai támogatást az informált döntéshez.

Élő és folyamatos visszajelző rendszer kialakítása szükséges a nők és a szakemberek között, az érintettek bevonásával. — Sem a panaszok lesöprése, sem a pereskedés nem oldanak meg semmit.

A kormány ösztönözze és támogassa a szülészeteket, hogy a Nemzetközi AnyaBaba-barát Szülészeti Ellátásért Kezdeményezés ajánlásait alkalmazzák a gyakorlatban. — Az anya és gyermeke elválaszthatatlan egységet képeznek a szülés után is.

A császármetszés arányának csökkentése: az első császármetszés megelőzése a szülés természetes folyamatainak valódi támogatásán keresztül, a császármetszést követő hüvelyi szülés, farfekvéses szülés, ikerszülés, és a kitolási szak időtartamára vonatkozó irányelvek azonnali korszerűsítése. — A császármetszés legyen az, ami: életmentő műtét.

Családbarát császármetszés biztosítása: legyen jelen a nő választott kísérője, legyen korai, hosszan tartó bőrkontaktus és szoptatástámogatás császármetszés esetén is. — Mindez a császármetszéssel megszülető babáknak is jár.

Szülessen meg a törvényi háttere a bábai modell alapján működő független születésközpontoknak. — Ne csak a kórház és az otthon között választhassunk.

A szülést követő korai hazatérés (ambuláns szülés) lehetőségének biztosítása.

Az otthonszülés választása ne függjön anyagi szempontoktól, legyen államilag finanszírozott szolgáltatás.

Biztosítsák, hogy a betegjogoknak megfelelően a szülő nő mellett több személy is jelen lehessen a szülésnél. — Ne kelljen választani apa, dúla, édesanya vagy barátnő között.

Döntési lehetőség és szabadság biztosítása nehéz helyzetekben is, pl. ne legyen rutin a műtéti eljárás vetélés esetén, kapjanak a szülők időt és alternatív lehetőségeket (kivárás, gyógyszeres megszakítás). Halvaszületés esetén a baba átadása a gyászoló családnak a méltó búcsúzást segítve.

Erősítsék tovább a szülészeti gondozás bábai modelljét, az ellátást végző személy szabad megválasztását. Biztosítsák, hogy a szülésznők mindazokat a feladatokat végezhessék, amelyre a képesítésük feljogosítja őket (várandósgondozás, szülés és gondozás a gyermekágy korai szakaszában), hogy az ellátás folytonossága megvalósulhasson.

Szakember alapképzés átalakítása, tankönyv és gyakorlat felülvizsgálata, korszerűsítése.

Korszerű szoptatási elvek integrálása a szülészeti ellátásban résztvevő minden szakember képzésébe. — Ne kelljen egy anyának sem küzdenie a szoptatásért.

A kórházi személyzet számára érzékenyítő továbbképzések biztosítása: a szülés alatti módosult tudatállapot felismerése, és az ahhoz való empatikus és támogató viszonyulás; pozitív és erőszakmentes kommunikáció; interkulturális kommunikáció; családon belüli erőszak, nemi erőszak túlélőinek támogatása, szülés körüli veszteség kísérése — mindezek hozzátartoznak a gondozáshoz, a gyógyító hivatáshoz.

Példák az általános emberi jogok, a betegjogok sérülésére:

Gyakran sérül az emberi méltósághoz, az önrendelkezéshez, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog. Méltatlan bánásmód, fenyegető szavak, türelmetlenség, becsmérlő megjegyzések, sürgetés, hálapénz elvárása, a nő hozzájárulása nélkül vagy kifejezett akarata ellenére elvégzett beavatkozások. Egyedül maradt újszülöttek, szüléshez, látogatásra be nem engedett apák, testvér gyerekek.

Sérül a tájékoztatáshoz való jog. Nem csak a szülés közben felmerülő beavatkozásokkal kapcsolatban nem kapnak a nők tájékoztatást, de szinte semmilyen könnyen elérhető információ nem áll rendelkezésükre, hogy megalapozott, felelős döntést hozhassanak arról, kivel, hol és milyen körülmények között akarják a gyermeküket világra hozni.

Nem nyilvánosak a protokollok, statisztikák. Az intézmények hallgatólagos, írásban sehol el nem érhető belső szabályait, szokásait más anyák történeteiből, utalásokból kell megfejtenünk. Nem tudjuk valójában mi fog történni, ki mikor hol lehet és nem lehet velünk, mi a kórház elképzelése az optimális szülési folyamatokról. Megfelelő tájékoztatás híján sérül az önrendelkezés joga is.

Számtalanszor tapasztaltuk, hogy az orvosi dokumentáció hiányos, nem pontos, rutinszerűen alkalmazott (kétes) beavatkozások felett elsiklanak.

Sérül a gyermek lehető legmagasabb egészséghez való joga, amikor rutinszerűen elválasztják az anyjától. A szülés utáni első órák jelentőségét, élettani előnyeit a legtöbb szakember a mai napig nem ismeri, vagy nem ismeri el. A születést követő közvetlen és hosszan tartó bőrkontaktusnak elsődleges szerepe van a rövid és hosszú távú testi és lelki egészségség elérésében. Ugyanígy az újszülött egészséghez való jogát sértjük, mikor nem biztosítjuk számára, hogy a nap minden órájában az édesanyja mellett maradhasson.

Sérül a kapcsolattartás joga, amikor az egészséges csecsemőt elveszik az anyjától a vizit, vizsgálatok, fürdetés idejére vagy éjszakára az osztály szokásaira hivatkozva. Kórházak a mai napig következmények nélkül hirdethetik honlapjukon a jogsértő kórházi rendet.

Sérül a gyógyintézet elhagyásának joga, amikor a finanszírozási rend miatt, valós, megalapozott orvosi indok nélkül, de azokra hivatkozva visszatartják a szülőket attól, hogy hazamenjenek.

Az Egészségügyi Világszervezet 1999-ben kiadott ajánlásának a hazai szülészetben legkritikusabb pontjai:

Támogatandó eljárások, amelyek a mai napig nem épültek be az ellátási gyakorlatba:

  • A nő fizikai és érzelmi állapotának megfigyelése a vajúdás és a szülés teljes időtartama alatt.
  • Ital felajánlása a vajúdás és a szülés során.
  • A lehető legkevesebb beavatkozás történjen, mely során a nő biztonságban érzi magát, és megőrizheti önbizalmát.
  • A szülő nő magánszférájának tiszteletben tartása a szülés helyszínén.
  • Empatikus támogatás a vajúdás és szülés alatt.
  • Tiszteletben tartani az asszony döntését arról, hogy ki legyen jelen a szülésnél.
  • A magzat szívhangjának időszakos (tehát nem folyamatos) ellenőrzése.
  • Szabadon választott testhelyzet és szabad mozgás a vajúdás és a szülés teljes időtartama alatt. A szülő nőt arra bíztatni, hogy ne háton fekvő helyzetet vegyen föl a vajúdás és a szülés alatt.
  • Korai közvetlen bőrkontaktus.

Megszüntetendő eljárások, melyek a mai napig gyakoriak maradtak a szülészetben:

  • Rutinszerűen alkalmazott beöntés.
  • A fanszőrzet rutinszerű leborotválása.
  • Intravénás infúzió rutinszerű alkalmazása a vajúdás és a szülés folyamán.
  • Intravénás kanül rutinszerű, megelőző behelyezése.
  • Háton fekvő helyzet rutinszerű alkalmazása vajúdás vagy szülés alatt, kengyellel vagy kengyel nélkül.
  • Hosszan kitartott, irányított nyomás a kitolási szakban (Valsalva műfogás).
  • A méhüreg rutinszerű kimosása szülés után.
  • A méhüreg rutinszerű, kézzel való ellenőrzése (manuális méhűri betapintás) a szülés után.

Kérdéses és gyakran rosszul alkalmazott eljárások, amelyek a mai napig rutinszerűek a hazai gyakorlatban:

  • Rutinszerű burokrepesztés a tágulási szak korai fázisában.
  • A nő hasára gyakorolt nyomás a kitolási szakban (Kristeller-manőver).
  • Rutinszerűen alkalmazott gátmetszés.
  • A köldökzsinór korai elszorítása.

A nők jó szülési élménye kulcsfontosságú a családok jóllétére, a további gyermekvállalásra nézve. A szülészeti ellátórendszer reformja, a szülési jogok érvényre juttatása jelentős mértékben hozzájárulhatnak a társadalom egészségéhez, jóllétéhez és a tervezett gyermekek megszületéséhez, amely az egész társadalom érdeke.

masallapotot@gmail.com

Forrás: https://www.facebook.com/events/1532862387043803/permalink/1548284685501573/

VBA2C a Babafalván

Wlcsek Médea kérésére meséltem Hajna születéséről a Babafalván:
http://babafalva.hu/ket-csaszar-utan-termeszetes-szules-interju/

Gondolkoztam, hogy vállaljam-e, és végül úgy döntöttem, fontos, hogy erről lehessen hallani, olvasni. Bízom benne, hogy reményt ad azoknak, akik hasonló cipőben járnak. Legyen ez egy üzenet nekik és a szülészeti szakma képviselőinek is, hogy merjenek bízni a szülésben – akár egy vagy több császármetszés után is!

2014-ben többen is megpróbáltuk, és akikről én tudok, azoknak mind sikerült…

A szoptatás női művészete

…végre magyarul!

Megjelent a La Leche Liga Magyarország gondozásában az A szoptatás női művészete (The Womanly Art of Breastfeeding) című könyv!

Idézet a hátoldalról:
“(…) hosszú előkészítő munka után a La Leche Liga Magyarország kiadásában magyarul is megjelenik ez a kitűnő és világszerte nagysikerű kézikönyv. A kisbaba érkezésére való felkészüléstől az elválaszt(ód)ás tematikájáig, a szoptatási pozícióktól az anyatej fejéséig és tárolásáig számtalan szoptatási tanács, történet és tudnivaló található benne. (…) Illusztrációkban, tudományos kutatási hivatkozásokban – és magyar édesanyák saját tapasztalatokban gazdag, igaz történeteiben is – bővelkedő könyvünkben többek között az alábbi témákról olvashatsz:

  • a szoptatás szép-rögös útját megjárt édesanyák szoptatással kapcsolatos tanácsai: a szoptatás során felmerülő esetleges fájdalmak megelőzésétől a kisbabáddal való különleges kapcsolat kiélvezéséig
  • mellretétel: régi módszerek új megvilágításban – és egyszerűbben
  • korok és korszakok a szoptatási kapcsolatban: fejezetekre bontva
  • tudnivalók a császármetszést és egyéb komplikációkat követő szoptatásról
  • tudományos adatok, amelyek alátámasztják a szoptatás – mindkettőtök élethosszig tartó egészsége szempontjából – kiemelkedő fontosságát
  • hasznos tanácsok a szoptatást elősegítő környezet kialakításához és támogatói hálózatod kiépítéséhez
  • különleges igényű, koraszülött, örökbe fogadott csecsemők és ikrek szoptatása: hogyan boldogulj, bármilyen váratlan fordulatot is tartogasson számodra az élet
  • útmutató: honnan tudhatod, hogy kisbabád elég tejhez jut, hogyan növelheted a tejtermelésedet, mikor kezdd meg a hozzátáplálást, illetve mit kell tudnod az alvásról, a kólikáról, az ételallergiáról, a gyógyszerekről és még sok minden másról
  • gyakorlati tanácsok: megoldások váratlanul felmerülő problémákra (például a mell túltelítődése, sárgaság, elzáródott tejcsatornák és hasonlók)
  • válaszok a leggyakoribb kérdésekre – no meg azokra, amik eddig még fel sem merültek benned.

(…) A szoptatás női művészeténél nincs megfelelőbb kezdet kisbabád számára!”

Nekem már itt van a polcomon. Szeretettel ajánlom nektek is!
A beszerzési lehetőségekről a Liga honlapján találtok bővebb információt.

(Kép forrása: http://www.lll.hu/kiadvanyaink)

Nemzetközi Babahordozó Hét 2013

A frissebbek már el is kezdték az ünneplést, de a hivatalos dátum szerint még időben vagyunk:

2013. október 7-13. között NEMZETKÖZI BABAHORDOZÓ HÉT!!!

A Bemelegítő Kör 2013. október 5-én lesz a Rengeteg RomKaféban! Erről és a további programokról, játékokról, szervezői információkról a www.babahordozohet.hu honlapon olvashattok!

Psssszt! Kérem, ez egy könyvtár!

Na ezt biztosan nem fogjátok hallani a Kőbányai Könyvtárban, főleg június 5-én, amikor hordozós könyvtárlátogatásra hívják és várják a szervezők az érdeklődőket!

Séta, könyvek, babák, beiratkozási lehetőség, és egy újabb remek közösségi élmény.

A részleteket megtaláljátok a Facebookon.


Kép forrása: https://www.facebook.com/events/464365480300775/?fref=ts