A baba első iratai

Az alábbi információk, adatok 2008-ban gyűltek össze, így előfordulhat, hogy mára elavultak, de azért támpontot adhatnak a teendőkhöz.

Ahhoz, hogy különböző hivatalos ügyeket (állami támogatások, egészségügyi ellátás, stb.) el tudjatok intézni a babával kapcsolatban, be kell szereznetek a baba első iratait, amihez viszonylag sok utánajárásra van szükség. Érdemes minél előbb elkezdeni ezek intézését, ezért amíg az anya lábadozik, ez a feladat általában az apákra hárul. Az első igénylésekhez szükség van mindkét szülő személyi okmányaira, és sok helyen – ha csak az apa van jelen – az anya meghatalmazó nyilatkozatára is. (A meghatalmazáson legyenek rajta a meghatalmazó és a meghatalmazott személyi adatai, két tanú és a meghatalmazó aláírása.)

Születési anyakönyvi kivonat

A baba születését a szülést lebonyolító intézet vezetője, intézeten kívüli szülés esetén a szülést lebonyolító orvos, ezek híján a szülő jelenti be. Ez alapján készül el a baba legelső hivatalos irata, a születési anyakönyvi kivonat, aminek intézését a kórházban tudod megkezdeni (ennek módjáról az adott kórházban kapsz információt). A születési anyakönyvi kivonatot a választott kórházad szerint illetékes polgármesteri hivatal anyakönyvi osztálya állítja ki. Szerencsés esetben a kórházban megkapod, kevésbé szerencsés esetben nektek – elsősorban apának – kell utánajárni.

A születési anyakönyvi kivonat igényléséhez szükség van a szülők személyi igazolványára, a lakcímüket és személyi azonosítójukat igazoló kártyára (röviden lakcímkártya), és egy 300 napnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonatra, vagy egy szülés előtt tett apasági nyilatkozatra.

TAJ-kártya

A következő fontos okmány a Társadalombiztosítási Azonosító Jelet igazoló kártya (röviden TAJ-kártya), ami szükséges minden TB-ellátás igénybevételéhez. A TAJ-kártya igénylését szintén kezdeményezheted a kórházban, így azt egy hónapon belül kézbesíti (postán) a megyei egészségbiztosítási pénztár. Ha nem szeretnétek kivárni ezt a hosszú időt, személyesen is igényelhetitek a megyei egészségbiztosítási pénztárban, bár ez hosszas sorban állással jár…

Megjegyzés: Elvileg az újszülöttek egészségügyi ellátása 6 hónapos korukig TAJ-kártya nélkül is ingyenes.

Lakcímkártya

A baba hivatalos ügyeinek intézéséhez szükség van lakcímet igazoló kártyára, amit a helyi önkormányzat okmányirodájában tudtok igényelni, és rögtön kézhez is kaptok. Az igényléshez az eredeti születési anyakönyvi kivonatra lesz szükségetek.

Adókártya

2006 óta létezik az ún. Babakötvény, mellyel az állam támogat minden újszülöttet. (Ennek összege 2008-ban 42500 Ft.) A Babakötvényt a Magyar Államkincstár kezeli, amennyiben a szülők nem nyitnak egy Start-számlát a gyermek nevére, ahol bárki más további összegekkel támogathatja őt. A Magyarországon született babák adatai automatikusan eljutnak az APEH-hez, ahol kiállítják a baba adóazonosító jelét, amit továbbítanak az államkincstárnak. Az adóazonosító jelet igazoló kártyát (röviden adókártya) az APEH helyi ügyfélszolgálatán lehet igényelni a szükséges nyomtatvány kitöltésével.

Megjegyzés: A Start-számla megnyitásához nem kötelező adókártyát igényelni.

Forrás:

Még többet a baba körüli hivatalos teendőkről:

Juttatások igénylése (2008-as cikk, a gazdaságpolitikai változások következtében nagy valószínűséggel már elavult!)

Kapcsolódó cikkek hivatalos címkével

Reklámok

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s