A sírásról

Hogy történt nálunk?

Amit a sírásról tudni kell

Tévhitek a sírással kapcsolatban

Még többet a sírásról

Hogy történt nálunk?

Csenge születése előtt rengeteg dologban bizonytalan voltam, de egy dolgot egészen biztosan tudtam: nem fogom sírni hagyni. A sok fejlődéslélektani ismeret, amit a főiskolán begyűjtöttem, nem mindenben jelentett egyértelmű és biztos támpontot, de ebben igen. Nem volt kérdés, hogy mit jelent, ha egy baba sír, így az sem volt kérdés, hogy válaszolnom kell rá. Szóval egészen röviden és tömören, a mi családunkban nem szabad sírni hagyni a babá(ka)t PONT

Amit a sírásról tudni kell

A baba legnyilvánvalóbb kommunikációs eszköze a sírás. Sír, ha éhes, sír, ha fáj valamije, sír, ha bármiféle szükséglete támad. Ha sírás van, szükséglet van. Ennyire egyszerű a kettő közti reláció, és ezt talán még soha senkinek nem jutott eszébe kétségbe vonni. A probléma legtöbbször a következő lépcsőfokkal szokott lenni. Méghozzá azzal, hogy ha szükséglet van, akkor azt ki kell elégíteni. Nem tudok rá magyarázatot, de úgy alakult a világ, legalábbis egy része, hogy a babák szükségleteinek kielégítése háttérbe szorult különböző közösségi, szokásbéli elvárásokkal szemben. A szülők már egészen korán (belső vagy külső) kényszert éreznek arra, hogy a gyerekeiket leszoktassák a sírásról, amire az az elterjedt módszer, hogy több-kevesebb ideig sírni hagyják. De mi történik ilyenkor valójában?

Amikor a baba sír, olyan ösztönök munkálkodnak benne, melyek az életben maradását hivatottak biztosítani. A sírás hallatán a szülőben (de egy idegenben is) olyan folyamatok indulnak be, melyek arra késztetik, hogy a sírás okát mielőbb megszüntessék, ami ugyancsak a baba életének megóvása érdekében történik. Persze a mindennapi életben nem ilyen éles a helyzet, a babában viszont szóról szóra ez a folyamat zajlik le. A csecsemők nem rendelkeznek időérzékkel, emlékekkel, csak az adott állapot létezik számukra, és az ösztön, hogy segítséget kérjenek. És minél tovább késlekedik ez a bizonyos segítség, annál kétségbeesettebbé válnak, és annál jobban sírnak. Ez rövid távon azt jelenti, hogy egy sírni hagyott baba – fizikai és pszichés szempontból egyaránt – súlyos stresszt él át, amit joggal nevezhetünk mindenféle szépítés nélkül kínzásnak. És akkor még nem esett szó az ilyen típusú nevelés hosszú távú következményeiről. Ma már köztudott, hogy a hosszantartó, intenzív stressz milyen élettani következményekkel és egészségügyi kockázatokkal jár, és mivel nem vagyok orvos, ebbe nem is mennék bele részletesebben. Viszont a sírás kapcsán a fizikai tényezők mellett bőven szerepelnek lélektani szempontok is. Mi történik azzal a babával, akit rendszeresen és hosszan hagynak sírni? A ma már elavultnak tekinthető nézetek szerint megtanulja, hogy várjon a sorára, előbb-utóbb úgyis kap enni, vagy kicserélik a pelenkáját, vagy hajlandóak lesznek megölelni, vagy a még ma is divatos alvástréningek szerint így majd képes lesz megtanulni egyedül elaludni. Az újszülött- és csecsemőkor azonban nem a türelem és az önállóság kimunkálásáról szól. Ennek az időszaknak a legfontosabb lélektani feladata a bizalom megtapasztalása és elsajátítása. Amikor egy baba sír, és ez megfelelő reakciót vált ki az édesanyjából, az egyetlen személytől, akitől teljes mértékben függ a léte, akkor “megtanulja”, hogy a kérésére válasz érkezik. De ha nem jön, vagy folyton késlekedik a segítség, csak a teljes bizonytalanság marad számára, a reménytelenség és a szeretetlenség érzése, ami elkíséri egész későbbi élete során. A válasz nélkül hagyott csecsemőből olyan gyermek, majd felnőtt lesz, aki elvesztette érdeklődését a világ iránt, nem kérdez, nem érdeklődik, mert nem vár reakciót, nem bízik senkiben, hiszen nem hiszi, hogy őt szeretni lehet. Bezárul a világ előtte, és ő is bezárul a világ számára.

Tévhitek a sírással kapcsolatban

Talán a sírás az, amivel kapcsolatban a legelképesztőbb tévhitek születtek, főleg annak fényében, amit ma már a sírásról tudni lehet. A síró baba, illetve a vigasztalására siető anya láttán elhangzó hajmeresztő kijelentéseknek nagyjából két típusa létezik, azok, amelyek valamilyen pozitívumot társítanak a síráshoz, illetve azok, amelyek negatívumot kapcsolnak a vigasztaláshoz. Pl.:

„Hagyjad, hadd sírjon egy kicsit, attól erősödik a tüdeje!”

Ennek a kijelentésnek semmilyen egészségügyi alapja nincsen, általában véve a sírás nem jár semmilyen egészségügyi előnnyel a baba számára, sőt… Felesleges fizikai megerőltetést jelent számára, néhány baba képes addig sírni (pontosabban néhány szülő képes addig sírni hagyni a gyermekét), amíg teljesen be nem reked, vagy el nem hányja magát. Eközben bizonyos stresszhormonok termelődnek, amik méregként terjednek szét a testében, és egész szervezetében veszélyhelyzetre adott válasz-mechanizmusok lépnek életbe.

„Hagyjad, hadd sírjon egy kicsit, attól tanulja meg, hogyan aludjon/legyen el egyedül!”

A csecsemők még nem képesek és nem is feledatuk önállóságot tanulni. Létfenntartásukat biztosító ösztönük arra irányul, hogy a védelmező édesanya közelségében maradjanak, ahogy az anya is ösztönösen tenni akar valamit, ha meghallja a gyermek sírását. Éppen ezért értelmetlennek tartom azokat a gyakori helyzeteket, amikor a szülők szorongva, sőt olykor zokogva, de tétlenül hallgatják a szomszéd szobában síró babájuk kétségbeesett hangját, mert éppen valamiféle alvástréningnek vetik alá.

„El fogod kényeztetni, ha folyton felkapkodod.”

Ahogy az eddig leírtakból kiderül, a sírásra adott megfelelő reakció a sírás okának megszüntetése. A csecsemők igényeinek kielégítése egyáltalán nem jelent kényeztetést, még akkor sem, ha a baba „csak” édesanyja közelségére vágyott, hiszen ez éppen olyan szükséglet, mint a táplálék vagy a változatos ingerek. A babák sírása kivétel nélkül valamilyen megoldandó problémát jelent, ezért a sírás csillapításával képtelenség elkényeztetni egy gyermeket. Tehát ha egy anya „felkapkodja”, azaz megpróbálja mielőbb megnyugtatni síró gyermekét, a lehető legjobban cselekszik, hiszen csak így alakulhat ki benne a bizalom és a szerethetőség érzése.

„A sírás normális dolog, a babák így kommunikálnak, így jelzik, ha szeretnének valamit.”

Sokáig én is azt gondoltam, hogy ez így van, hiszen a babák nem tudnak beszélni. Aztán ahogy az intenzív testközelséggel átalakult a kommunikációnk, rá kellett jönnöm, hogy a babák alapvetően nem sírással jelzik a szükségleteiket. Kifinomult gesztusokat, különböző ráutaló mozdulatokat tesznek, ha pl. éhesek vagy kényelmetlen számukra a pelenka tartalma. Ha ezekre a jelzésekre idejében adekvát válasz érkezik, nincs sírás. Sírás akkor van, ha a szükséglet kielégítése késik vagy elmarad, illetve ha sírásra késztető inger (fájdalom, félelem, stb.) éri a babát. A sírás tehát nem alapvető kommunikációs eszköz, hanem problémából adódó vészjelzés.

Még többet a sírásról:

Gyermekünk aludni hagyásának művészete

Nem mi rontjuk el!

Sír a baba

Sírás

Síró babák 1. és Síró babák 2.

Kapcsolódó cikkek sírás címkével

Reklámok

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s